Kiralylany a langpalotaban

Kiralylany a langpalotaban

Autor
An publicare
2016
Nr. Pagini
50
ISBN
9786069388754

Descriere

A Királylány a lángpalotában – Erdélyi szász népmesék című könyv hat mesét kínál a gyermekeknek, amelyek képviselik a műfaj legfőbb sajátosságait, előadásmódjuk pedig az erdélyi szász közösségekben beszélt nyelv fordulatait követi, az ott meghonosodott szokásokat, kultúrát, eszmerendszert ismerteti.A könyv hat mesét vonultat fel, a válogatás alapját Josef Haltrich 1860–1880 között végzett „szászországi” gyűjtése képezi, amely a maga több száz meséjével máig a legteljesebb, s voltaképpen szinte az egyetlen erdélyi szász, magyar nyelven közreadott mesetárnak számít. A kiadó tevékenységének egyik fontos szegmense a gyermekirodalomra összpontosít: ide illeszkedik a Királylány a lángpalotában című mesekönyv is, egy sorozat harmadik darabjaként. Előzményként ugyanis korábban megjelent – és a közönség élénk érdeklődésének örvendett – a Csihán királyúrfi című, székely népmeséket, és a Mért nem tudnak a fák járni című, erdélyi cigány népmeséket közreadó kötet, azonos formátumban, szintén a most ismét felkért Kürti Andrea képzőművész illusztrációival.

Pe aceeași temă